
Berkesi Ágota Mirjam
/életrajz és egyebek
​
/bio
Berkesi Ágota M.
Kaposvár, 1985.
1985-ben születtem Kaposváron, Vallástudomány szakos bölcsészként diplomáztam Vácon, 2009-ben.
Kapcsolatom a fényképezéssel, mint utólag kiderült, igen korán kezdÅ‘dött. Annyira gyerek voltam még, amikor az elsÅ‘ fényképezÅ‘gépem kaptam, hogy konkrétan nem emlékszem rá. Nagyanyám egy levelébÅ‘l derült ki, mennyire örül neki, hogy a nagyapám nyomdokaiba lépek, aki szintén fényképész volt.
Aztán hosszú szünet után a dolog a fÅ‘iskolán folytatódott, ahol felvettem tantárgyaim közé a „Digitális fotózás” c. tárgyat, és az oktató volt olyan kedves, és megengedte, hogy a követelményeknek egy filmes kompakt géppel tegyek eleget. Így utólag visszaemlékezve kicsit groteszk, hogy mindig azt hittem, hogy sosem lesz digitális gépem. Nos lett, elÅ‘ször a testvérem révén, majd késÅ‘bb a keresztanyám segített ki. A családom nélkül azt hiszem, sehol nem lennék.
2016-tól az Ad Hoc Budapest Fotográfiai Alkotóműhely (ABFA) tagja vagyok.
Rendszeresen tesztelem magam pályázatokon, több – kevesebb sikerrel, többször bemutatkoztam már kiállításon egyénileg, és csoportosan is.
​
Tagságok:
2015. Kapos ART Ifjúsági tagozat
2016. Ad Hoc Budapest Fotográfiai Alkotóműhely (ABFA)
2018. Compur Fotóklub
​
Kiállítások
​
Csoportos kiállítások:
2014. Bárdudvarnoki Kulturális Hét
2015. Varázslatos Magyarországunk, Természettudományi Múzeum, Budapest (Varázslatos Magyarország természetfotó pályázat – Évkönyvbe, valamint kiállítási anyagba kerülés)
2015. Bárdudvarnoki Kulturális hét
2015. Új generáció - Újpest galéria, Budapest
2015. Új generáció – A Kapos ART ifjúsági tagozatának bemutatkozó kiállítása, Kaposvár
2015. Nemzetközi Művésztelep és Sokszorosító Grafikai Symposion 2015 kiállítása, Kaposvár
2015. Álom – KépzÅ‘- és iparművészeti kiállítás Kustár Zsuzsa emlékére, Nagykanizsa
2016. HelyszínRajzás - Dunaszerdahely (Szlovákia)
2016. Új generáció - Baja
2017. Átváltozások - Kaposvár
2018. Színek, fények, hangulatok
2018. Varázslatos Magyarországunk, Természettudományi Múzeum, Budapest (Varázslatos Magyarország természetfotó pályázat – Évkönyvbe, valamint kiállítási anyagba kerülés)
2018. Hommage à Eifert János, Benczúr Ház Étterem Kávézó, Budapest (ABFA)
​
Egyéni kiállítások:
2015. „A somogyi természetben”, Egy kávézó, Kaposvár
2015. „Változás”, Új SZÍNek, Csiky Gergely Színház, Kaposvár
2015. Kodály Zoltán Általános Iskola Galéria, cím nélkül, Kaposvár
2017. Bárdudvarnok - Faluház
​
Művésztelepek:
2015 Kortárs Magyar Galéria XVI. Nemzetközi Művésztelepe, Dunaszerdahely, (Szlovákia)
2016 Barcsi Nemzetközi Művésztelep, Barcs
​
Művek közgyűjteményben:
Dunaszerdahely, (Szlovákia) Kortárs Magyar Galéria gyűjteménye
Portréfotó: Gimesi András Gime (2017)